|
 |
Tisztelettel és szeretettel köszöntök minden látogatót a Rajnacomp Webdesign Stúdió honlapján! Köszönöm, hogy megtisztelnek figyelmükkel!
Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Pihés Gábor vagyok, a Stúdió vezetője. Ezeken az oldalakon vállalkozásunk számítástechnika területén nyújtott szolgáltatásai felől tájékozódhat. Bár a weben elterjedt szokás hangzatos és ködös szólamokkal méltatni nagyságunkat, én mégsem szeretnék önmagunk bemutatása kapcsán hasonlóba bocsájtkozni. E helyett inkább elkészült munkáink mutassák Önöknek az általunk nyújtott szolgáltatás színvonalát. Tekintse meg referenciáinkat! Mindezek mellett elgépiesült, elhivatalosodott világunkban sokkal inkább híve vagyok az emberek közötti párbeszédnek, ügyfeleink és közöttünk kialakuló alkotó kapcsolatnak, mint hogy ügyfeleinket a vállalkozással mint nehezen megfogható, mindenható és mindent "jobban" tudó, szinte misztikus "sérthetetlenséggel" felruházott fantommal állítsuk szembe. Meggyőződésem, hogy az ügyfelekkel szembeni korrekt ügyintézés barátságos, emberi hangon sokkal inkább szolgálja azt a célt, hogy megelégedéssel nyugtázhassák, hogy megtiszteltek bizalmukkal és a mi szolgáltatásunkat választották.
Várjuk megrendeléseiket!
üzletvezető |
|
 |
|